Lassan egy éve. Persze adja magát a közhely: "mintha tegnap lett volna". De nem, sok idő eltelt azóta és sokminden történt a Yummberrel. Rengetegen főztek és főznek a mai napig a Yummber valódi otthonokba "ismeretlen" vendégeket közvetítő rendszerét használva, nem könnyű, de nem adják fel. Miért nem könnyű? Hát mert nem mindig megy vendég hozzájuk. Idő, amíg ezt megértik és "rászoknak". Még az éttermek is szenvednek attól a kiszámíthatatlan tényezőtől, hogy ki tudja mikor és miért jön éppen több vagy kevesebb vendég. Azért mert esik az eső? Vagy pont azért mert nem? Hideg van és ki se mozdulnak az emberek? Vagy pont azért jönnek be többen, mert nincs szabadtéri program? Esetleg nem annyira tetszik nekik a menü? Nem lehet ezeket tudni. 

Nemrég olvastam: a magyar ember nem túl befogadó. Vállalkozás legyen a talpán, amelyik kibírja, főleg ha újdonságot kínál, valami olyasmit, amit addig senki. Pontosítsunk: mindenkit érdekel, beszélnek róla, de senki nem meri kipróbálni. Na, ez persze a Yummberre szerencsére nem volt igaz, itt sikerült olyan érdeklődést felkeltenünk, ami talán túl nagy is lett, fel kellett nőni a feladathoz. 

Lássuk be, tényleg érdekes dologról van szó. Tévedtél már olyan vendégségbe, ahová egyre többen beestek, akiket sose láttál, a tűzhelyen egy nagy fazékban főtt valami étel, utána pedig szétosztották, leültetek és megettétek? És egyszerre csak azt vetted észre, hogy hihetetlen jófej emberekkel vagy körülvéve. Érzed a különbséget, hogy milyen az, amikor a szüleidhez mész ebédelni vagy a nagymamádhoz, esetleg más családtaghoz? De persze arról is beszélhetünk, hogy nálad milyen ebédelni vagy vacsorázni, amikor vendégeket vársz. Érzed az otthoni étel másságát, az igazi leves illatát, a máshogy (otthoniaknak) készült rántottcsirke, paprikáskrumpli egy otthoni asztalon teljesen máshogy mutat és más is az íze. Az éttermekben is tudnak persze szívvel-lélekkel főzni és talán sokaknak nagyobb is a bizalmuk úgy általánosságban (na nekik nem ajánljuk, hogy csak úgy benézzenek bármelyik étterem hátsó konyhájába...), garantálható, hogy a legtöbb otthonban sokkal nagyobb a higiénia, mint sok étteremben. De most nem erről akartam beszélni. 

Szeretek főzni, szeretek vendégül látni idegeneket. És az az igazság, hogy még jobban szeretek másokhoz elmenni, megnézni őket, hogyan élnek, érezni a közegüket, megismerni az embereket. Szeretek kapcsolatot teremteni, szeretek beszélgetni, de leginkább: imádom az új élményeket, az olyan helyzeteket, amely szinte biztos, hogy jó lesz, hiszen a bizalom olyan szintű legmagasabb fokát előlegezzük meg egymásnak, hogy szinte biztosan nem érhet csalódás.

Nem tagadom, nagy Uber rajongó is vagyok és, ha ritkán úgy utazom, hogy éppen nincs ismerősöm az adott országban, egyértelmű, hogy AirBnb szállást használok. Sőt, még a saját lakásomat is időnként kiadom. Talán csak az Uber sofőrködés hiányzik a repertoáromból, de az meg azért van, mert bénán vezetek, az nem az én világom.

Nem akarom elfogadni, hogy "nem befogadó a magyar ember". Meg kell könnyíteni a dolgát, meg kell értetni vele, hogy miről van szó az tény, de ha már sikerült közhellyel nyitni, zárjuk is azzal méltóképpen: "aki mer, az nyer".

Menjetek Yummberezni!
Yummber.net.
Igazi étel, igazi otthonokban. (Igazi élet.)

Valódi otthonokban, valódi ételek.

Igazi extrém élményre vágysz? Unod az éttermeket? Szereted a kontrasztokat? Igazán otthonos ételeket ennél, igazi, érdekes lakásokban? Szereted az amatőrök profizmusát? Szereted az újdonságot, a soha át nem élt, teljesen új élményt?

A Yummberben a helyed!

Mi történt velünk az elmúlt hetekben?

Hát ez:

Új design. Yummber.net

Most már iPhone-on is! Töltsd le itt!

És persze Google Play-en is! Töltsd le itt!

Több, mint 300 aktív konyha.

Sokszáz lebonyolított ebéd és vacsora.

Most hétvégén - október 23. - óriási akciók!

Egyél a Yummberben! Tessék.

Keress pénzt, főzz a Yummberben! Csatlakozz és kezdheted is!

Reklámfilmjeink:

 Kampányfotók:

Ahogy az egy startuptól el is várható, a kezdeti fellendülés után a Yummber lassulni látszik, mintha elmélyedtek volna magukban, nagy a csend. Augusztusban már-már attól lehetett félni, hogy a modell lelkei, a főzőasszonyok és -férfiak elveszítik lelkesedésüket.

De ekkor, mint a mesében, bekövetkezett a csoda: hirtelen ifjú és kevésbé ifjú párocskák lepték el Budapest konyháit, ebédlőit, napsütötte lakásteraszait.

Képzeljen a kedves olvasó maga elé egy hibátlan posh „sznob” párt, egy magyaros bajusszal megáldott kiváló férfiút alkalomhoz illő zsakettben, s nőjét, egy megfelelő mértékben kirúzsozott, Gucci-papírszatyros donnát, ki spanyol előételnyelven hablatyol, a lakásba lépvén megdicséri a lila makramé tévéterítőt, puszit dob a rég tollát vesztett papagájnak, s közben lazán lever egy, még a nagypapától megmaradt kristályhamutartót.
Minden háziasszony elájulna ennyi jóságtól, kedvességtől.
A férfi persze gondosan kezet mos, mielőtt asztalhoz ülne, a papírszalvétát a nyakkendője mögé tűri, tapintatosan elrendezi a kést és a villát, nem beszélve a kanálról, aktatáskáját, mint korunk kétszemű von Stauffenbergje, precízen az asztal lábához helyezi.
A hölgy nem siet. Körülszaglászik a konyhában, Segal Viktortól és Molnár B. Tamástól idéz hosszú versszakokat, sunyin végighúzza ujját a stellázsi polcán, fűszerallergiáról kezd lírai töltetű beszélgetést a házigazdával.

Jöhet az ebéd.
A paradicsomleves betűtésztával nekik SüniSütit juttatja eszükbe, a férfi reszelt sajtot kér, az asszony a zsebéből lopva bazsalikomot morzsol bele. Nagyon dicsérik, még valami feliratot is megpróbálnak a végén kirakni, de ékezetek híján csak egy suta sms sül ki belőle.
A házigazda, kit a környéken és a főváros távolabbi kerületeiben csak Évának ismernek, ekkor már nagyon sajnálja, hogy csak ezerkettőt kért egy adagért, és hogy igazi gyulai kolbászt aprított a rakott krumpliba, nem beszélve a házi tejfölről, amiért egészen a Lehel piacig kellett kutyagolnia. De ezen kívül örül, hogy konyhaművészetének ilyen értő kritikusai tévedtek be hozzá, unokája ennél azért kissé szigorúbb, Éva ezért is válogatja ki és dobja a kukába minden főzés előtt az F, C, U és K tésztabetűket.
A párocska közben valami sorbetről sutyorog, persze rettentő széles vigyorokat eresztenek meg közben, még ha a férfi ezalatt lopva bele is törli a kezét valami párnahuzatba.

Ilyen finomat utoljára a Costesben ettem – mondja közben a nő, bár nem tudni pontosan mire gondol, tekintve hogy a levest épp csak megkóstolta, nehogy a rúzs lekopjon az ajkairól. A rakottkrumpli meg ugye még ott szikkad a jénaiban.
- Nekem kolbászt ne is adj, tegezi le mosolyogva Éva nénit, s közben akkorát vicsorít, mint Akela a Dzsungel könyvének borítóján, csakhogy ő ezt kedves mosolynak gondolja.
A férfi erre hevesen bólogatni kezd, de úgy, hogy majdnem leesik a paradicsomfolt a nyakkendőjéről, bár ő speciel a Costa Coffee-ra gondol, mert legutóbb ott felejtette a golyóstollát, egy ilyen ezüstszínű Parkert, ki fogja ezt neki megtéríteni.

Éva szed. Nagy ívben kikerüli a kolbászkarikákat, jó lesz az még vacsorára a macskának, „csak nem fogyózol?” – kérdezi, s majdnem hozzáteszi, hogy „nahát, neked aztán erre semmi szükséged nem nincs”.
A bajszos azonban, gülü szemmel stíröli a kolbászokat, látni rajta, hogy ő még kérne, de nem mer, s csak annyit képes kinyögni végül, hogy gratin dauphinois, ezt is valami obskúrus cetliről, amit a mandzsettája alól húz ki lopva egy gumiszálon, s bűn rossz kiejtéssel olvassa. Éva mosolyog is magában, de azért udvariasan megkérdi: voulez-vous encore un peu?, és mivel a pasi erre csak krónikusan köhög, végül egy papírzsebkendőt nyújt át neki. „Fulladj meg” – gondolja közben, majd az unokám megeszi a maradékot, nekem sem árt néha egy kis őszinte gasztrokritika.

Egy elegáns napközis kancsóban az asztalra kerül még némi bodzaszörp is, miközben az étkezők és az étkeztető különféle hangokat adnak ki, bár ezek nem mindig állnak össze szavakká. A férfi persze ismét ügyetlenül leönti magát, de az könnyedén kijön, biztatja Éva, a furcsán kirúzsozott nő azonban meglehetősen bosszús pillantást vet a pasira, mint utóbb kiderül, elsősorban a francia étlapi idézet elrontása miatt.
Drágám, fordul ekkor a házigazdához, hát igazán nagyon finom volt ez a kis croisette, amivel nyilván a desszertként feladott Croxettire célzott, ami egy aránylag széles körben ismert olasz macskaeledel. A férfi azonban elismerően pillant partnerére, látszik: örül, hogy végül így kivágták magukat, s már nem is bánja annyira azokat a nyakkendőfoltokat, bár magában megfogadja, hogy paradicsomleveshez legközelebb valami színben hozzáillőbb, de szolidan elegáns modellt választ majd.
Eljött hát a búcsú ideje. Éva még szívesen beszélgetne ugyan, kicsit csalódott, hogy ezúttal nem süthetett el több francia világirodalmi idézetet, az unokája úgyis csak négy körül ér majd haza, és akkor is inkább az iPadjét böködi majd.
Hát nagyon örültem a megismerkedésnek, mondja végül az előszobában, régen járt nálam ilyen kedves ifjú pár, és remélem, minden ízlett, annál is inkább, mert…
De nem fejezheti be a mondatot, mert a távozó vendégek ekkor hirtelen átbucskáznak a fejükön, könyökvédős, szigorú tekintetű adóellenőrökké válnak, a nő a főnök, a férfi a beosztott, uborkaorruk nő, fejükből csápok nyúlnak ki, s ezek végén megannyi jegyzőkönyvet lobogtatnak. Szerencsére Tibor, a házmester már huzamosabb ideje állt kint a bejárati ajtó előtt, mert hogy ő a hivatalosan felkért hatósági tanú. A NAV-os szörnyek por- és ételmintákat gyűjtenek a párnahuzatokról, kis tégelyekbe betűlevest és kolbászt töltenek, pénztárgépet keresve tűvé teszik a lakást, a macska riadtan a szekrény tetejére menekül. Ő ugyan nem ad szőrszálat ezeknek a hasogatóknak – gondolja magában.
Éva kicsit furcsállja, hogy az ellenőröket a NAV simléderes egyensapkával és aranyfonállal hímzett karszalaggal is ellátta (szükség esetére), de magában jót mulat: az idő szorításában bizony elfelejtette rendesen megfűszerezni a rakottkrumplit, de ezekbe a sóhivatali bürokratákba kár is lett volna. És miért adott volna bármilyen számlát, amiről itt hablatyolnak, hát ő ugyan át nem vett egy fillért sem ezektől, kérjék Luxemburgban a yummbertől, ha egyszer annak fizettek, aztán menjenek vissza a bázisra isten hírével meg a szőrtelen ételmintáikkal.

Majd megsózza ő azt a krumplit valamivel négy előtt, és még rálöttyent egy kicsit a megmaradt tejfölből is, hátha az unokája mellékállásban a Nébihnek dolgozik.

Tardos János 

Napi örömforrás nekem a főzés: teljesen kikapcsol, teret ad minden kiéletlen kreativitásomnak, plusz tudom próbálgatni a környezetemen azt a fixa ideámat is, hogy ami egészségtudatos - ne adj' Isten a világ másik felén számít hagyományosnak - az is lehet finom.

Kutató közgazdászként végeztem, de voltam vállalati felsővezető és vállalkozó is. Épp most készülök kitanulni a biztosítási szakma egy speciális területét, hogy egy másik dilimnek is teret engedhessek végre, ami az ötven fölöttiek megfizethető árú egészségügyi szolgáltatással történő ellátása.

Hobbim a főzésen, illetve mindenféle gasztroszörföléseken túl a "kultúrafogyasztás": a színház-, az irodalom- és főképp a képzőművészet minden formájának élvezete.

Azért kezdtem használni a Yummbert, hogy a napi szintű foglalkozásomat a főzéssel-etetéssel még egy szálon
biztosítsa, meg hogy visszajelzéseket kapjak arról, mit esznek ma szívesen az emberek Pesten.

Üzenet a Yummberezőknek:

A tanácsom egy könyvből való, nekem sokat segített az írásgörcsöm feloldásában: "Sose arra figyelj, hogy amit írsz, tetszeni fog-e másoknak, hanem arra, hogy minél inkább fejezze ki, amit mondani akarsz!" (értsd: Ne tegyél föl olyan ajánlatot a YUMMBER-re, amit nem adnál a családnak vacsorára!)

Amikor a Yummber alapötletén dolgoztunk, volt egy elképzelésünk arról, kik fognak majd főzni a vendégeknek, hogyan fognak kinézni ezek az úgynevezett Yummber házikonyhák. 

Elképzeltük Rózsi nénit, Klári nénit, Irénkét, virágmintás otthonkás, vidám, élettel teli, elsősorban nyugdíj közelében álló embereket. Kedvesen áll az ajtóban, várja vendégeit. Az okostelefonnal, ha nehezen is, de megküzd. Esetleg az unokák, gyerekek segítenek neki. Hiszen nekik is érdekük, hogy elfoglalja magát a nagyi, a mama. Hát még ha pénzt is keres vele. Nem fél ő senkitől, a postás, a UPC és a vízvezeték szerelők jobban félnek tőle. (Képzelt riport egy Yummber ebédről.)

Na de, hogyan keressük meg őket? Kopogjunk be egyenként a pesti bérházak ajtaján, csengessünk fel az újlipótvárosi negyedben: Tessenek főzni nálunk, hozunk helyes fiatalokat és nem fiatalokat, akiket majd lehet etetni, szeretnének házias ételeket enni, igenis még érték a Klári néni székelykáposztája, sőt ez a legnagyobb érték, tessék tudomásul venni, sőt majd meg tetszik látni. Gondolkodtunk szórólapon, ajtónálló ügynökben, de valahogy nem tűnt egyik megoldás sem életszerűnek.

A Yummber elindulását először nem vertük nagy dobra, hiszen konyhákat akartunk toborozni. Ezért feladtunk álláshirdetéseket. Az az igazság, hogy meglepődtünk, mennyire sokan jelentkeztek. Nyitottak voltak, lelkesek. Összesen közel 400 konyhát regisztráltunk, akikkel meg is állapodtunk, hogy együtt indulnak a Yummberrel. Amikor elkezdtek cikkezni rólunk további újabb jelentkezők jöttek, sőt azóta is sok jelentkezést kapunk. Szóval gyűlnek, jönnek. Egyre többen. 

Aki akar tud jelentkezni folyamatosan Yummber konyhának, a weboldalunkon regisztrálva, vagy a Yummber alkalmazáson keresztül, nem olyan nehéz.

Hogy kik ezek a konyhák és milyenek? Nem "Rózsi nénik". Vagány, hihetetlenül nyitott, jó fej, laza, újító, vidám 30-50 közötti emberek, de vannak fiatalabbak is. Imádják az életet, szeretik a kalandot. Szeretik az újdonságokat. Nem félnek senkitől és semmitől. Ami azt illeti meglepően sok igen komoly foglalkozást űző "konyhatündérünk" van. A tolmácstól a közgazdászig, pénzügyi tanácsadó, volt államtitkár feleség, író, újságíró, tanár, óvónő és persze igazi, képzett szakács is van már a regisztrált konyhák között. Sokan vannak és sokfélék. 

Egy a közös bennük: szeretik a szokatlan formákat, az ő nyitottságuk viszi előre, teszi érdekesebbé a világot. És ebben nem engednek, nem ismernek kompromisszumot.

E blog keretein belül sorban bemutatjuk egymás után a Yummber konyhákat. Kik ők, mit csinálnak "civilben", miért választották a Yummbert, mit várnak tőle és mit üzennek nekünk, nektek Yummberezőknek.

Aki nem tudja miről van szó, javasoljuk nézze meg előbb az összefoglalót:

Júliusban, amikor útjára indítottuk a Yummbert, szerveztünk egy bulit. Helyszínnek a Szimpla Kertet választottuk. Miért pont ezt?

Hát mert oda volt kapcsolata a Kalmárnak.
Na jó, nem csak ezért. Igazából szükségünk volt erre a teleport kapura. A Szimpla Kert a szabadság, a kozmopolita Budapest transzfer állomása a nagyvilág felé, sokan nem tudják, hogy rengeteg külföldi jön Magyarországra szinte csak emiatt a helyszín miatt. Egy romos bérházból kialakított szórakozóhelyről van szó, amely napközben és este kocsmaként funkcionál, vasárnaponként pedig őstermelői piac működik benne.

A Yummber csapat egy része itt találkozott egymással először, és azután nagyjából rendszeresen minden vasárnap. Volt, aki az egész heti bevásárlást itt intézte, és persze volt olyan is a csapatban, aki sznob városi gasztrobloggerként beszerezte az aktuális, végső enyészetnek átadandó speciális cékláját, zellerét és egyéb biozöldségét. 

A Szimpla Kert színes. A Szimpla Kert szabad és egyedi. Keveredik benne a régi és az új. A hagyomány és a semmivel össze nem hasonlítható menőség, egyfajta stílusos romhalmaz. És ugye mégis borzasztó trendi. Fiatal, középkorú és idősebb turisták járnak körbe lenyűgözve, állnak meg középen és súgják egymásnak: this is crazy (vagy valami hasonlót). Hát ezért tartottuk a Yummber nyitóbulit a Szimpla Kertben. Mert tökéletesen leképezi azt, amit terveztünk átadni. Szabadságot. Elfogadást. Sokszínűséget. Bizalmat. 

Akik ott voltak, tudják, hogy nem akármilyen buli volt. Jól ismert, meglehetősen tág kultúrkörből meghívott művészek jöttek el. Többek között,az ország egyik legnagyobb sztárjának számító, még ma is imádott Koós Jánostól, a véleményét mindig kimondó Verebes Istvánig, a sztár séf Segal Viktor, Tallós Andrea színművésznő, Fekete Ádám színész, dramaturg, rendező, és hát hogy is mondjuk, további igen sokszínű társaság szórakoztatta a megjelent csaknem 50 meghívott akkori Yummber vendéglátó-jelöltet és a Yummber-csapatot. 

Az igazat megvallva nem az volt a cél, hogy a sajtót vagy a közvéleményt provokáljuk, hiszen nem is nagyon hívtunk újságírókat. Egyszerűen csak át akartuk adni a Yummber életérzést. 

Úgy gondoljuk, hogy sikerült. Feltöltődtünk mi is, és a konyháink is. Mindenki átérezte ezt, és immár készen áll arra, hogy tovább is adja ezt az életérzést. Yummberezzünk hát!

Igen, lassan 2 hónapja, hogy elindultunk. Rengetegen írtak rólunk, hatalmas érdeklődés fogadta az új "Uberhez" hasonlított otthon főzős szolgáltatást. 

Sokat gondolkoztunk, mennyire hangsúlyozzuk, hogy Hálló, de ez még csak tesztüzem, kérem, még nagyon újak vagyunk. Nagyon friss az ötlet, amelyet persze igyekeztünk minél jobban kidolgozni, dehát egy ilyen furcsa, új rendszert nem lehet elsőre tökéletesen kitalálni - szóval még vannak azért khm.. fennakadások és tökéletesítésre váró folyamatok.

Kezdjük a weboldalnál, ami szó mi szó megosztó. Nem mindenkinek könnyű eligazodni rajta és sokan azt mondják elsőre nem is érthető, hogy mi a franc ez a Yummber. Ezen igyekeztünk azért változtatni és beraktunk úgynevezett MI ez? menüpontokat és GYIK kérdés-válasz oldalt. Persze még számos kérdés felmerülhet, amelyeket gyűjtünk is.

Aztán van a Yummber alkalmazás, amely az indulás óta is még csak Androidon fut. Eddig több, mint 2000-en töltötték le. Sajnos még az iPhone tulajdonosoknak várniuk kell. Erre sem vagyunk büszkék, de tény, hogy ez a helyzet. Ami azt illeti az iOS változatot sokáig javítgattuk, csiszoltuk és bekerült végre az Apple Store elfogadási rendszerébe. Mostantól tehát az ő kezükben vagyunk és tényleg már csak egy vagy kettő (vagy három) hét van hátra. Fél lábon is, ugye.

Őszintén szólva lehet, hogy ez nem is baj még, hogy egyelőre nem tudták nagyon széles körben kipróbálni az alkalmazást, hiszen van/volt/lesz még mit javítani rajta. 

Legfontosabb főszereplőinkről is ejtsünk néhány szót.

Ők a Yummber konyhák. Nem fogjátok elhinni, rengeteg jelentkezést kaptunk, elképesztően sok konyha indult útjára, akik alig várják, hogy ajánlatokat tölthessenek a rendszerbe, egyelőre technikai akadályok nehezítik a dolgukat, persze ezek megoldásán dolgozunk, küzdünk folyamatosan. De úton vannak és jönnek, még többen. Sokan pedig várnak, hogy bekerülhessenek és ők is sorra fognak kerülni. Nemsokára dúskálhatunk a Yummber ajánlatokban.

Nem kevésbé fontosak számunkra a Yummber vendégek. Ők a mi éhes kalandoraink, akik veszik a bátorságot és szívesen felmennek magánlakásokra, hogy megkóstolják a valódi otthonok valódi ízeit. Paprikáskrumpli, rizsfelfújt, lecsó, de vannak igazi különleges ételek is. A konyhák megpróbálnak kitenni magukért.

E blog célja, hogy megörökítse a Yummber fejlődés történetét. A kezdeti nehézségektől és akadályoktól a folyamatos, zökkenőmentes működésig, a főszereplők aktív színre lépéséig. Egy olyan érdekes kalandot tartogat mindenki számára, amely rengeteg távlatot nyithat nemcsak a társadalmi és emberi viszonyok fejlődésében, de a gasztronómiai és vendéglátás kultúrájában is.

És persze nemcsak a NAV ellenőröktől való félelmekre gondolunk. 

Következő posztunkig javasolt olvasnivalók:

Enne lecsót egy vadidegennél?
INDEX, 2015. július 24.

Otthoni főzés idegeneknek – elindult az étel-Uber
WELOVEBUDAPEST, 2015. július 23.

Indul a magyar gasztro-Uber
HVG, 2015. július 22.

Yummber, az új Uber a konyhában
GASZTROBIZARR, 2015. július 3.

Megérkezett az éttermek UBERE
DININGGUIDE, 2015. július 1.

Otthon főzni, és pénzt keresni vele
NOSALTY, 2015. július 1.

Itt a magyar ebédfőzős Uber
CINK, 2015. július 1.